És fölkelték Õt, és mondának néki: Mester, nem
törõdsz vele, hogy elveszünk? És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass,
némulj el! És elállt a szél, és lett nagy csendesség.
— MÁRK 4,38. 39
Tornádó tört ki egy tavaszi napon Texasban. A legtöbb
ember lement a viharpincéjébe, nekünk azonban nem volt.
Különben sem tudtam volna elhagyni az ágyat, majdnem
teljesen béna voltam. Nagy félelem fogott el. Ha a tornádó
lesújt, akkor az én sarki szobámat éri elõször, mert abból az
irányból jött a szél. A ház meg beomlik pont ott, ahol én
vagyok! Elkeseredésemben, és anélkül, hogy arra gondoltam
volna, hogy megtehetem-e vagy sem, azt mondtam: „Drága
Uram, én a Te gyermeked vagyok. Amikor a tanítványaid
már majdnem elsüllyedtek, felébresztettek Téged és azt
mondták: ‘Nem törõdsz vele, hogy elveszünk?’ Te pedig
igenis törõdtél velük. Felkeltél és megdorgáltad a szelet.
Én tudom, hogy Te nem akarod, hogy elvesszek, de én nem
tudok innen kikelni. Itt vagyok ezen az ágyon, ez a fal meg
mindjárt rám omlik. Ezért én most megdorgálom ezt a vihart Jézus nevében!” Egy szempillantás alatt elállt a vihar.
Lecsendesedett. Én meg örvendeztem. Akkor még nem
ismertem ezt a hatalmas igazságot a hívõ hatalmáról.
Véletlenül rábukkantam, és alkalmaztam, anélkül, hogy
igazán tudtam volna, mit is teszek. Isten azonban azt
akarja, hogy kinyilatkoztatást kapjunk az Õ Igéjének az
igazságáról, hogy megértsük, mi az, ami hozzánk tartozik,
és azt használjuk is az életünkben.