De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra
kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.
– ÉSAIÁS 40,31
Azt az egy esetet kivéve, amikor a gyapjúzás félrevezetett, sohasem tévesztettem el, hogy mikor kell gyülekezetet váltanom vagy változtatnom a szolgálatomon.
„Mi szerint jártál el? A szerint, amit a gyapjú mondott?” Nem, a szerint jártam el, amit a belsõ bizonyosság
mondott. Ha kellett, olykor várakoztam egy ideig Isten
elõtt. Ha kellett egész éjszaka is várakoztam, esetleg böjtöltem egy-két napot – nem mintha a böjtölés megváltoztatná Istent. Arra nem jó. Isten sohasem változik. Õ
ugyanaz a böjt elõtt, böjt alatt és a böjt után. De engem
megváltoztat a böjtölés. Azt az idõt, amit evéssel szoktam
tölteni, ilyenkor imával töltöm és Istenre való várakozással. Ilyenkor több idõt töltök az Igében. Ez arra jó, hogy a
szellemi emberem jut uralomra felettem. Így várakozom
addig, amíg meg nem tudom a bensõmben, hogy mi az,
amit Isten akar, hogy megtegyek. Soha többé nem tettem
ki gyapjút, így félre sem lettem vezetve.