Ismertem egy férfit Kelet-Texasban, akinek olyan szegény volt a családja, hogy tizenkét éves koráig még cipője sem volt. Öt osztályt végzett csak el az általános iskolából. De abban az időben, amikor a pénznek még volt értéke, kétmillió dollárja volt. Befektetésekből tett rá szert. Gyakran vendégeskedett a házában két ismerősöm, tőlük hallottam, amit mondott: „Sok éve, hogy befektetek, de még sohasem veszítettem egy fillért sem.” A következőket tette, amint mesélte a barátaimnak: „Amikor valaki eljön hozzám egy elképzeléssel, és azt akarja, hogy fektessek be valamibe, az első reakció a fejemé. De van egy imaszobám, ilyenkor bemegyek oda és imádkozom a dolog felől. Egészen addig maradok, amíg meg nem hallom azt, amit a szellemem mond.
Lehet, hogy a fejem azt mondja: Bolondság lenne ebbe
befektetni, de ha a szívem azt mondja, hogy nyugodtan
tedd csak meg, megteszem. Vagy lehet, hogy a fejem azt
mondja, a legjobb lesz, ha ebbe fektetsz, mégis, ha a szívem
azt mondja, hogy ne tedd meg, akkor nem is teszem meg.
Nem veszem figyelembe azt, amit a fejem mond. Egyszerűen
bemegyek az imaszobámba és várakozom – néha egész
éjszaka. Néha meg bemegyek, és ki se jövök három napig,
csak imádkozom és olvasom a Bibliát, elcsendesedem,
hogy meghalljam, mit mond a szívem.”
Lehet, hogy a fejem azt mondja: Bolondság lenne ebbe
befektetni, de ha a szívem azt mondja, hogy nyugodtan
tedd csak meg, megteszem. Vagy lehet, hogy a fejem azt
mondja, a legjobb lesz, ha ebbe fektetsz, mégis, ha a szívem
azt mondja, hogy ne tedd meg, akkor nem is teszem meg.
Nem veszem figyelembe azt, amit a fejem mond. Egyszerűen
bemegyek az imaszobámba és várakozom – néha egész
éjszaka. Néha meg bemegyek, és ki se jövök három napig,
csak imádkozom és olvasom a Bibliát, elcsendesedem,
hogy meghalljam, mit mond a szívem.”