Mert az Õ angyalainak parancsolt felõled, hogy
õrizzenek téged minden utadon.
– ZSOLTÁROK 91,11
Egy úttörõ pünkösdi misszionáriustól hallottam az
esetet. Az egyik szomszédos törzs elrabolt egy kislányt
abból a törzsbõl, ahol õ szolgált. A törzs tagjai tudták: ha
nem kapják vissza sötétedés elõtt, sohasem fogják látni. Így
egy bennszülött tolmáccsal útrakelt a dzsungelen keresztül
az emberrablók falujába. Mindenféle ajándéktárgyat vittek
magukkal és alkudoztak a törzsfõnökkel a lány kiadásáról,
közben azonban éjszaka lett. Mivel éjszaka nem tudtak haladni a dzsungelben, kénytelenek voltak az emberrablók
falujában maradni. A földön aludtak egy nádkunyhóban.
Másnap dobok ébresztették õket. A tolmács azt mondta: a
dobok azt jelentik, hogy meg fogják ölni õket. A törzsfõnök
úgy döntött, hogy megtartja az ajándéktárgyakat is meg a
lányt is. Hallották is amint az ellenséges bennszülöttek
jönnek értük. Letérdeltek, imádkoztak és átadták magukat
Istennek. Majd a misszionárius azt mondta: „Ne várjuk
meg õket. Menjünk ki. Én megyek elõre.” Csukott szemmel kilépett és várt. Az eltelt pár perc örökkévalóságnak
tûnt a számára. Egy suhintással le tudták volna vágni a
fejét. Ehelyett azonban jajgatást és nyögéseket hallott.
Amikor odanézett, a bennszülöttek valamennyien arccal a
földön voltak. „Ezek ‘isten’-nek neveznek téged – mondta
a tolmács – Azt mondják, hogy amikor kiléptél, két óriás
jött veled fehér ruhában, a kezükben hatalmas karddal.”