Ha igaz az, hogy az ember szelleme az Úr lámpása, és ha az is igaz, hogy Isten a szellemünkön keresztül világosít meg és vezet minket, – ez pedig igaz – akkor az ember szellemének fejlődnie kell, hogy biztosabb vezetővé válhasson.
A szellemünket lehet tanítani és nevelni, éppen úgy, ahogy az elménket. A szellemünket fel lehet építeni, éppen úgy, ahogy a testünket.
Én teljességgel meg vagyok győződve róla, hogy ha
követed azokat a lépéseket, amiket megadok a következő
néhány nap során, eljuthatsz a szellemed fejlesztésében
oda, hogy végül a bensődben mindig azonnal kapsz egy
„igen” vagy „nem” választ, az élet legapróbb részleteivel
kapcsolatban is. Azzal azonban tisztában kell lenned: nem
úgy van, hogy egy nap elkezded az általános iskola első
osztályát, a következő napon meg leteszed az érettségit.
Időre van szükség ahhoz, hogy az értelmed kifejlődjön,
időre lesz szükség ahhoz is, hogy tanítsd, neveld és fejleszd
a szellemedet.