A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.
— ZSOLTÁROK 119,130
Tinédzserkoromra ágyhoz kötött beteg lettem.
Az orvostudomány akkori állása szerint halálra ítélt.
Egész addigi életemben hallottam prédikációkat az újjászületésrõl,
ismertem Isten akaratát az üdvösséggel kapcsolatban. Így,
amikor betegágyamon az Úrhoz jöttem, semmi kétség nem
volt bennem afelõl, hogy Õ meghallgat engem. E tekintetben
megvolt a megfelelõ megértésem. Ezért nem kételkedtem,
nem is hitetlenkedtem az üdvösségemmel kapcsolatban.
Elfogadtam az üdvösséget és tudtam, hogy üdvösséget nyertem.
De még mindig fekvõbeteg voltam! Persze, akkor még
nem értettem, mit mond az Ige az isteni gyógyításról, az
imáról és a hitrõl. Addig csak azt hallottam a prédikátoroktól
a gyógyulással kapcsolatban: „Ezt csak hagyd az Úrra. Õ tudja
ezt a legjobban.” Így igaz, de Isten az Igéjében már gondoskodott
arról, hogy megkaphassuk a legjobbat!
A Biblia hosszas tanulmányozása után eljött az idõ,
amikor megértettem, hogy pontosan milyen lépéseket kell
megtennem az imában, és megvilágosodott elõttem, hogyan
tudom felszabadítani a hitemet. Ha elõbb rájöttem volna, már
hónapokkal azelõtt kiszállhattam volna a betegágyból.
Istennek nem volt elõre meghatározott ideje a meggyógyításomra.
Ez nem így van. Õ mindennap ugyanaz! A baj nem
Istennel volt, nem is azzal, hogy meg akar-e engem gyógyítani.
Velem volt a baj. Mihelyst rájöttem, hogy mit mond Isten
Igéje a gyógyulásról, és ennek megfelelõen cselekedtem is,
meglett az eredménye! Ahogy jön a világosság, a hit már ott van.