Aki a mi bûneinket maga vitte fel testében a fára,
hogy a bûnöknek meghalván, az igazságnak éljünk:
Akinek sebeivel gyógyultatok meg.
— 1PÉTER 2,24
Évekkel ezelõtt elhoztak egy asszonyt az egyik alkalomra.
Akkor már négy éve nem tudott járni, és az orvosok azt
mondták, soha többé nem is fog.
Leültem mellé, és kinyitva odatettem az ölébe a
Bibliámat. Azt mondtam: „Kérlek, olvasd el hangosan ezt a
verset.” Õ hangosan elolvasta az 1Péter 2,24-et. Amikor
befejezte azzal, hogy: „…Akinek sebeivel gyógyultatok meg”,
megkérdeztem tõle: „A gyógyultatok meg múlt, jelen, vagy
jövõ idõben van?”
Sosem fogom elfelejteni, milyen hatást váltott ki belõle.
„A gyógyultatok meg, az múlt idõ” — kiáltotta. „Ha pedig mi
meggyógyultunk, akkor én is meggyógyultam!” Egy gyermek
lelkesedésével és egyszerûségével fogadta el Isten Igéjét —
nekünk is így kell tennünk. Isten pontosan így mondja ezt az
Õ Igéjében. Nem ígéri, hogy meg fog gyógyítani minket,
mert már gondoskodott a gyógyulásunkról, majdnem kétezer
évvel ezelõtt! A gyógyulás olyan valami, ami már megvan
nekünk Krisztusban. Az asszonynak felragyogott az arca,
felemelte a kezét, és azt mondta: „Dicsõség Istennek! Ó,
Uram, úgy örülök, hogy meggyógyultam! Uram, úgy örülök,
hogy újra tudok járni! (Pedig akkor még egy lépést sem tett.)
Úgy örülök, hogy el tudom látni magamat…” „Kelj fel és
járj!” — mondtam. Õ meg talpra ugrott! Dicsõség az Úrnak!