…mert az Úré a had…
— 1SÁMUEL 17,47
— Aztán nehogy bajba kerülj — szólt utánam anyám,
amikor épp indultam elrendezni egy családi viszályt —,
ez az ember majdnem nekiment Dub bátyádnak!
— Semmi baj nem lesz — feleltem —, én nem szoktam
bajba kerülni, majd munkára fogom az Urat.
Ahogy aztán közeledtem a kocsifelhajtóhoz, szembetaláltam magam annak az illetõnek a feleségével, aki olyan
sok bajt okozott. Elkezdett szitkozódni, meg tõsgyökeres
texasi módra káromkodni. Én meg arra gondoltam: Drága
Uram, itt van ez a szegény lélek, tele gyûlölettel és önzéssel, és
még csak nem is tehet arról, hogy ilyen. Nem tehet róla, hogy az
ördög természete van benne, hiszen az ördög gyermeke.
Egy szót sem szóltam, a szívemben azonban azt mondtam az Úrnak: „Hála Istennek, a nagyobb énbennem van.”
(1Ján. 4,4) És azon az alapon cselekedtem, hogy a nagyobb
énbennem van. És Õ a nagyobb.
Bizonyára megérezte, hogy megesett rajta a szívem,
mert hirtelen felnézett rám és elakadt a szava. Majd megfogta a kezemet és térdre esve, sírós hangon azt mondta:
— Istenem, tedd a kezedet a fejemre, és imádkozz
értem. Az én szegény öreg lelkemnek is kell valami. Ó
Istenem, imádkozz értem.
Ezt mondta, pedig én egy szót sem szóltam hozzá.
Mindössze annyit tettem, hogy a Biblia igazsága alapján
cselekedtem.