Így szól az Úr, Megváltód, Izraelnek Szentje:
Én vagyok az Úr, Istened, aki hasznosra tanítlak,
és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.
– ÉSAIÁS 48,17
Egyszer egy pásztor megkérdezte tõlem: „Hagin
testvér, el szoktál járni kis gyülekezetekbe is?” „Igen, elmegyek bárhová, ahova mondja az Úr, hogy menjek” –
válaszoltam. Beszélt a gyülekezetérõl, aztán így szólt: „Ha
Isten esetleg szólna neked efelõl, mi szeretnénk, ha eljönnél hozzánk.” Akkor mégsem fogadtam el a meghívást.
Néhány hónappal késõbb azonban, amikor éppen valami
mással kapcsolatban imádkoztam, eszembe jutott ez a
beszélgetés. Utána napokig állandóan az eszemben volt.
Végül, körülbelül a negyedik napon azt mondtam: „Uram,
Te akarod azt, hogy elmenjek abba a gyülekezetbe?” Minél
többet imádkoztam efelõl, annál inkább éreztem a bensõmben, hogy el kell fogadnom a meghívást. (Ez nem egy
fizikai érzés volt, hanem olyasvalami, amit a szellememben
érzékeltem.) Jézus erre utalt, amikor ott ült az ágyam
mellett. „Minél többet gondoltál erre, annál jobb érzésed
támadt ezzel kapcsolatban – juttatta eszembe. – Volt egy
lágyan simogató, bársonyos érzés a szellemedben. Ez a zöld
lámpa. Ez az indulj jelzés. Ez a szellem bizonyságtétele,
hogy menj. Most látsz engem, és én azt mondom neked,
hogy menj el abba a gyülekezetbe. De nem foglak többé
így vezetni abban, hogy hova menj el. Mostantól fogva úgy
vezetlek téged, ahogy minden más keresztényt is, belsõ
bizonyosság által.”