Az Úr angyala tábort jár az Õt félõk körül és
kiszabadítja õket.
— ZSOLTÁROK 34,7
1952 májusában, feleségemmel és gyermekeimmel
együtt egy sátoros összejövetelre utaztunk Új Mexikóba.
Amikor anyám értesült az útitervemrõl, azt mondta:
—Vigyázzatok az úton! Olyan sok a közúti baleset.
Amikor úton vagytok, én egész éjjel ébren vagyok és imádkozom, hogy szerencsésen odaérjetek. Közben meg folyton
azt lesem, mikor szólal meg a telefon és közlik velem, hogy
baleset ért benneteket. De tudom, hogy te is végigimádkozod az utat.
— Nem, sohasem — válaszoltam.
— Most meg mi ütött beléd, fiam? — kérdezte.
— Semmi, csak az Ige — mondtam. — Jézus már kijelentette: „… Nem hagylak el, sem el nem távozom tõled.”
(Zsid. 13,5) Ezért, amikor úton vagyok, nem kell könyörögnöm, hogy Jézus velem legyen. Mielõtt elutazom,
mindig azt mondom: „Mennyei Atyám, én olyan hálás
vagyok a te Igédért. Úgy örülök, hogy Jézus velem van,
hogy az Atya, a Fiú és a Szent Szellem bennem vannak.”
Aztán énekelve és örvendezve útra kelek. Isten már
megmondta nekem a 91-es Zsoltárban, hogy nem illet
engem a veszedelem. Ennek a résznek a svéd fordítása meg
így szól: „Semmilyen baleset nem érhet téged!”