Mind a halál, mind az élet, a nyelv hatalmában
van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi
annak gyümölcsét.
— PÉLDABESZÉDEK 18,21.
—Nem, nem fogok imádkozni a fiadért — mondtam
annak a megdöbbent özvegyasszonynak, aki imát kért tizenöt
éves fiáért —, nem lenne semmi értelme. Amíg azt mondoga
tod, hogy a fiadból sohasem lesz semmi, addig tönkreteszed
az én imámat. —Ezt az Úr jelentette ki neked? — kérdezte.
—Nem — mondtam én —, egyszerûen csak tudom, hogy
a szavainkkal teremtjük meg saját magunk és a gyermekeink
életkörülményeit. — Akkor mit tegyek? — kérdezte újra.
—A fiad most tizenöt éves, vannak dolgok, amiket
akkor kellett volna megtenned, amikor még kisebb volt.
Most elõször is: ne zaklasd õt azzal, hogy térjen meg Isten
hez. Másodszor pedig: ahelyett, hogy egész éjjel virrasztasz
és aggodalmaskodsz miatta, mondd ezt az Úr Jézusnak:
„Uram, én nem tudom, hogy most hol van a fiam, de bárhol is
legyen, én hittel és szeretettel veszem körül.” Mindeddig bizalmatlansággal,
félelemmel és ítélkezéssel vetted körül.
Mondd ezt: „Uram, én hiszem, hogy a fiam nem fog a
fiatalkorúak börtönébe kerülni. Soha többé nem mondom
neki, hogy az életben nem lesz belõle semmi. Hiszem, hogy
viszi valamire az életben.”
Másfél év múlva visszatértem abba a városba, ahol ez az
asszony lakott. Rövidre fogva az történt, hogy odajött hozzám
és elmondta: „Nem ment könnyen, de mindent úgy
tettem, ahogy mondtad. Azelõtt a fiam igen ördögi életet élt,
és most teljesen átadta magát Istennek!”