Az itt ‘hitvallás’-nak fordított görög szót a King James Biblia máshol ‘megvallás’-nak fordítja. A görögben ennek az értelmező jelentése: mindig ugyanazt vallani. Ahelyett, hogy: „ragaszkodjunk megvallásunkhoz”, mondhatnánk azt is: „ragaszkodjunk ahhoz, hogy mindig ugyanazt valljuk”. Értsük meg, hogy itt a kulcs a szavaink.

Az emberek azért szenvednek vereséget, mert kétfajta megvallást tesznek. Először megvallanak egy dolgot, aztán meg valami mást.

Azt mondják neked például: „Igen, az Úr az én pászto rom, nem szűkölködöm. A Filippi 4,19 szerint, az én Istenem be fogja tölteni minden szükségemet az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban; és én hiszek Istennek, hogy Ő betölti az én szükségeimet.”

Amikor elmennek és mással futnak össze, lehet, hogy az elméjük visszatér a problémára, és azt mondják: „Nem valami jól mennek a dolgaim. Nem tudjuk kifizetni a telefonszámlát. Ki fogják kapcsolni a telefont. És lehet, hogy még az autónkat is el kell adnunk…”

Mi történt azzal a megvallással, amit először tettek? Amásodik megvallás megsemmisítette..