Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bõvelkedik kenyérben, én
pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az
én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám,
vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem
vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid
közül egy! És felkelvén, elméne az Õ atyjához…
— LUKÁCS 15,17–20
Jézus ezt a példát adta nekem az Újszövetségbõl, arra
a négy alapelvre, amelyet követnünk kell. Az elsõ dolog,
amit a tékozló fiú tett, látjuk, az volt, hogy kimondta!
Majd megtette. Miután otthagyta a konda legeltetését,
elindult az úton hazafelé.
Ezt követõen elfogadta. Atyja már távolról meglátta õt,
megesett rajta a szíve, odafutott hozzá, nyakába borult és
csókolgatta. Azt mondta: „Hozzátok ki a legszebb ruhát,
és adjátok fel rá, és húzzatok gyûrût az ujjára, és sarut
a lábaira! És elõhozván a hízott tulkot, vágjátok le.”
Aztán ünnepeltek és elmesélték a többieknek, hogy mi
történt.