Nem szûnöm meg hálát adni érettetek, említést
téve rólatok az én imádságaimban.
— EFÉZUS 1,16.
Az Efézus 1,17–23 és a 3,14–21 Szellem adta imák, amelyek az egyetemes Gyülekezetre vonatkoznak. Akkor
következett be a fordulópont az életemben, amikor ezeket
ezerszer vagy még többször is elimádkoztam magamért.
Letérdeltem, kinyitottam a Bibliámat, és azt mondtam:
— Atyám, ezeket az imákat magamért mondom most.
Mivel ezek Szellem adta imák, biztos, hogy a Te akaratod
ez az én számomra, éppúgy, ahogy az efézusi gyülekezet
számára. — Majd úgy folytattam az imámat, hogy felolvastam ezeket az igerészeket, azzal a különbséggel, hogy
magamra vonatkoztattam, ily módon:
„Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsõségnek Atyja, adjon nekem bölcsességnek és kijelentésnek
Szellemét az Õ megismerésében; és világosítsa meg az
értelmetek szemeit, hogy tudhassam, mi az Õ elhívásának
reménysége, mi az Õ öröksége dicsõségének gazdagsága a
szentek között [a szentekben].
És mi az Õ hatalmának felséges nagysága irántunk,
akik hiszünk, az Õ hatalma erejének ama munkája szerint,
amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta
Õt a halálból, és ültette Õt a maga jobbjára a mennyekben…” Körülbelül hat hónap múlva,
elkezdett megtörténni az elsõ dolog, amiért imádkoztam: Kezdtem kijelentéseket venni Isten Igéjébõl!