Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja
ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és
szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit
MOND megtörténik, meglesz néki, amit mondott.
— MÁRK 11,23
Évekkel ezelõtt, miután egy egész napot töltöttem el egy gyülekezet szentélyében imádkozással, Istenre való várakozással, olvasással és az Igén való elmélkedéssel, leborultam az oltár elõtti szõnyegre.
Eljutottam arra pontra, ahol az elmém lecsendesedett. Ekkor szólt hozzám az Úr a szellememben, olyan tisztán és hallhatóan, ahogy addig még sohasem hallottam.
Azt mondta: „Észrevetted már, hogy a Márk 11,23-ban a ‘mondani’ ige háromszor található meg valamilyen formában, a ‘hinni’ pedig csak egyszer?”
Felültem, és hangosan válaszoltam:
— Nem, ezt én eddig sohasem vettem észre! (Számát sem tudom, hányszor olvastam már azelõtt ezt a verset.)
Aztán folytatta az Úr:
— Az enyéimnek fõként nem a hitükkel van gondjuk. A kimondásnál rontják el. Megtanították õket arra, hogy higgyenek, de a hitet szavakkal kell felszabadítani, a szánkon keresztül. Az lehet a tiéd, amit kimondasz. — Majd hozzátette:
— Ezután háromszor annyit kell tanítanod a megvallás oldaláról, mint a hit oldaláról, hogy ezt megértsék az emberek.