Hogy többé ne legyünk gyermekek…
— EFÉZUS 4,14
Késõbb megtudtam: néhány perccel azután, hogy anyám megmondta a nagybátyámnak, hogy az én kijelentésem szerint, a lánya meg fog gyógyulni; unokatestvérem hirtelen felnyitotta a szemét, és teljesen gyógyult volt! Pedig az intenzív osztályon feküdt, három orvos volt az ágya körül, és a fõorvos elõzõleg azt mondta, hogy már nem nyeri vissza az eszméletét.
Én egész idõ alatt tudtam, hogy meg fog gyógyulni, mert a Márk 11,23. ezt mondta. Az évek során mûködtetni tudtam az Igét minden rokonom esetében egyszer, elhozván nekik így a természetfelettit. De újra nem tudtam megtenni egy esetben sem. Nyílván ez adott nekik konkrét bizonyítékot arról, hogy az Ige mûködik. Amikor azonban másodszor is visszajöttek hozzám, már nem tudtam hordozni õket a saját hitemmel. Legközelebb Isten már elvárta, hogy õk is tegyenek valami keveset — legalább annyit, hogy egy akaraton legyenek velem.
Nem mindig tudod mûködtetni az Igét mások helyett. Nem helyes, ha egész életünkben hordozzuk az embereket szellemileg úgy, mintha szülõként a gyerekeinket egész életünk során cipelnénk. Eljön a nap, amikor saját lábukra kell állniuk, és eljön az a nap is, amikor Isten azt mondja:
— Tedd le azt a nagyfiút és engedd, hogy magától járjon!