Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel
dicsõíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala
õket.
— APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,25
Az ének, a dicsõítés és a hálaadás mind együtt járnak. Pált és Silást sok korbácsütéssel megverték, börtönbe vetették, és a lábaikat kalodába zárták. Éjfélkor mégis imádkoztak és énekkel dicsõítették Istent — hangosan. A többi fogoly hallotta õket!
A legtöbb ember hasonló helyzetekben siránkozna és panaszkodna. Ha olyanok lettek volna, mint néhány mai keresztény, Silás azt mondta volna: „Pál, ott vagy még?” Pál pedig azt válaszolta volna: „Hát hol lehetnék?” Silás így panaszkodott volna: „Mit mondjak, a hátam valami borzasztóan fáj. Nem értem, miért engedte Isten, hogy ez megtörténjen velünk. Tudja, hogy Õt próbáltuk szolgálni és mindent elkövettünk, amit csak tudtunk!”
Az ilyenfajta ima még beljebb vitte volna õket a bajba
— ahelyett, hogy kihozta volna! Nem Isten záratta õket a
börtönbe; az ördög tette. Van itt azonban egy igazság és útmutatás, ami segíthet nekünk az éjféli órában — a megpróbáltatások, a próbatételek idején —, amikor jönnek az élet
viharai. Ilyenkor imádkozni kell, dicsõíteni, énekelni és
hálákat adni Istennek!