SÁMUEL ELSÕ KÖNYVE, 30 Fejezet

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31.

És történt, hogy a mikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék, ímé az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tûzzel.
És fogságba hurczolák az asszonyokat, akik benne valának, kicsinytõl fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurczolták, és elmentek az õ útjokra.
Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék; ímé az tûzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurczoltattak.
Akkor Dávid és a nép, a mely õ vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra.
Dávidnak két felesége is fogságba hurczoltatott, a Jezréelbõl való Ahinoám és a Kármelbõl való Abigail, a Nábál felesége.
És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi õt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerõsíté magát az Úrban, az õ Istenében.
És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nékem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz.
És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utólérem-é õket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utóléred, és szabadulást szerzesz.
Elméne azért Dávid, õ és az a hatszáz ember, akik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a népnek egy része megállott.
Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé az ellenséget; kétszáz ember pedig ott megállott, mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.
És találának a mezõn egy égyiptomi embert, akit Dávidhoz vivének, és adának néki kenyeret, hogy egyék, és megitaták õt vízzel.
És adának néki egy csomó száraz fügét és két kötés aszuszõlõt; és miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
És monda néki Dávid: Ki embere vagy te, és honnan való vagy? Õ pedig monda: Égyiptomi ifjú vagyok, egy Amálekita embernek szolgája, és elhagyott engem az én uram, mivel megbetegedtem immár ma harmadnapja.
Mi törtünk be a Kréteusok déli vidékére, és oda, a mely Júdáé, és Kálebnek déli vidékére; és Siklágot felégettük tûzzel.
2 Sám. 8,18., Józs. 15,13.
És Dávid monda néki: Elvezetsz-é minket ahhoz a serghez? És õ monda: Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy nem ölsz meg engem, sem az én uramnak kezébe át nem adsz, és én elvezetlek téged ahhoz a sereghez.
Elvezeté azért õket; és ímé, azok elszéledének az egész vidéken, és evének, ivának és tánczolának az igen nagy zsákmány felett, a melyet a Filiszteusok tartományából és Júda tartományából hozának.
És vágta õket Dávid alkonyattól fogva másnap estvéig, és senki sem menekült meg közülök, hanem csak négyszáz ifjú ember, akik tevékre ülének és elfutának.
És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták; az õ két feleségét is megszabadítá Dávid.
És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, amit elvittek tõlük; Dávid mindent visszahozott.
És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, melyeket tulajdon barmuk elõtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!
Midõn pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezék, akik fáradtabbak valának, minthogy Dávidot követhették volna, és ott hagyta õket a Bésor patakjánál: kimenének Dávid elé és a nép elé, a mely vele volt. Dávid pedig a néphez közeledék, és köszönté õket békességgel.
Akkor mondának mind azok közül, akik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Béliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nékik a zsákmányból, a melyet visszaszereztünk, hanem csak kinek-kinek a maga feleségét és gyermekeit, azokat vigyék el, és menjenek el.
Dávid azonban így szóla: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, amit az Úr adott nékünk; õ oltalmazott minket és adá kezünkbe a sereget, a mely ellenünk jött vala.
Vajjon kicsoda engedhetne néktek ebben a dologban? Sõt inkább, a mekkora annak a része, aki elment a harczba, akkora legyen annak is a része, aki a holminál marada; egyenlõképen osztozzanak.
És úgy történt ez attól a naptól fogva azután is; törvénynyé és szokássá tette ezt Izráelben mind e mai napig.
Mikor pedig Dávid Siklágba érkezék, külde a zsákmányból Júda véneinek, az õ barátainak, mondván: Ímé az Úr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra.
Azoknak tudniillik, akik Béthelben, akik dél felé Rámóthban, és akik Jathirban laknak;
akik Aroerben, akik Sifmótban és akik Estemoában laknak;
akik Rákálban, akik a Jerakhméeliták városaiban és akik a Kéneusok városaiban laknak;
akik Hormában, akik Kor-Asánban és akik Athákban laknak;
akik Hebronban és mindazon helyeken, ahol Dávid embereivel megfordult vala.