SALAMON ÉNEKEK ÉNEKE

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8.

Én Sáronnak rózsája vagyok, és a völgyek lilioma.
Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
Mint az almafa az erdõnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az õ árnyékában felette igen kivánok ülni; és az õ gyümölcse gyönyörûséges az én ínyemnek.
Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
Erõsítsetek engem szõlõvel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
Az õ balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem.
Én. 8,3.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezõnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
Én. 3,5., Én. 8,5.
Az én szerelmesemnek szavát hallom, ímé, õ jõ, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
Hasonlatos az én szerelmesem az õzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, és szépem, és jöszte.
Mert ímé a tél elmult, az esõ elmult, elment.
Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
A fügefa érleli elsõ gyümölcsét, és a szõlõk virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jõjj hozzám!
Én galambom, a kõsziklának hasadékiban, a magas kõszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörûséges, és a te tekinteted ékes!
Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, akik a szõlõket elpusztítják; mert a mi szõlõink virágban vannak.
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet.
Én. 7,10., Én. 7,11.
Míglen meghûsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az õzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
Én. 4,6.