SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE, 18 Fejezet

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.

Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.
És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig bízá a Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek akirály: Bizony én magam is elmegyek veletek.
2 Sám. 8,16., 2 Sám. 10,9., 2 Sám. 10,10., 2 Sám. 23,18., 2 Sám. 15,19., 2 Sám. 15,21.
De a nép monda: Ne jõjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te teszesz anynyit, mint mi tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nekünk segítségül.
1 Sám. 17,49., 1 Sám. 17,50., 1 Sám. 18,7.
Monda azért nékik akirály: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem. Megálla azért akirály a kapuban, és az egész sereg megy valaki százanként és ezerenként.
Parancsola pedig akirály Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor akirály mindenik vezérnek parancsola Absolon felõl.
2 Sám. 18,29., 2 Sám. 18,33., 2 Sám. 13,28., 2 Sám. 13,29., 2 Sám. 16,11., 2 Sám. 16,12.
Kiméne azért a nép a mezõre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.
És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt ott azon a napon, mintegy húszezer emberé.
És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdõ, mint a fegyver azon a napon.
És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürû ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszalad alóla.
Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: Ímé, láttam Absolont egy cserfán függeni.
Monda pedig Joáb az embernek, aki megmondotta vala néki: Ímé láttad, és miért nem ütötted le ott õt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst siklussal és egy övvel.
Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg akirály fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá akirály néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kiméljétek, bárki legyen, az ifjút, Absolont.
2 Sám. 18,5.
Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel akirály elõtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.
Monda azért Joáb: Nem akarok elõtted késedelmezni; és võn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.
2 Sám. 18,9.
Körülfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék õt.
2 Sám. 13,28., 2 Sám. 13,29., 2 Sám. 15,22., 3 Móz. 20,11.
Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek ûzésébõl, mert kimélni akará Joáb a népet.
Absolont pedig felvevék, és veték õt az erdõn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ hányának reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az õ sátorába.
Józs. 7,24., Józs. 7,26.
Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, a mely akirály völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen nékem oly fiam, akin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.
2 Sám. 14,27.
Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom akirálynak, hogy megszabadította õt az Úr az õ ellenségeinek kezébõl.
2 Sám. 17,17.
És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy akirály fia meghalt.
Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg akirálynak, amit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb elõtt, és elszaladt.
És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való ez a hírmondás?!
Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Õ pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelõzé Kúsit.
Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az õrálló felméne a kapu tetejére, a kõfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.
Kiálta azért az õrálló, és megmondá akirálynak, és monda akirály: Ha egyedül jõ, hír van az õ szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.
Látá pedig az õrálló, és másik ember is fut, és lekiálta az õrálló a kapunállónak, mondván: Ímé más ember is fut egyedül. Akkor monda akirály: Az is hírmondó.
Monda ismét az õrálló: A mint látom, az elsõnek olyan a futása, mint Akhimásnak, a Sádók fiának; és monda akirály: Jó ember az, és jó hírrel jõ.
2 Sám. 18,23.
Kiáltván azért Akhimás, monda akirálynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre akirály elõtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, akirály ellen.
Monda akkor akirály: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb akirály szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.
2 Sám. 18,5.
És monda akirály: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.
E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik akirálynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezébõl, akik ellened támadtak volt.
2 Sám. 18,21.
Monda akirály Kúsinak: Hogy van Absolon fiam? Felele Kúsi: Úgy legyenek az én uramnak, akirálynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.
2 Sám. 18,14., 2 Sám. 18,17.
És megháborodék akirály, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam, Absolon! édes fiam, édes fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam!
2 Sám. 18,5., 2 Sám. 19,4.