SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE, 1 Fejezet

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.

És lõn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyõzésébõl, és Dávid két napig Siklágban idõzött:
1 Sám. 30,1., 1 Sám. 30,17., 1 Sám. 30,26.
Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az õ ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.
2 Sám. 28,4.
Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.
Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lõn a dolog? Õ pedig felele: megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sõt Saul is és Jonathán az õ fia meghalának.
1 Sám. 31,2.
Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az õ fia?
Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetbõl felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az õ dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék õtet.
1 Sám. 31,4.
Hátratekintvén pedig Saul, megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én.
Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.
Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.
2 Sám. 1,6.
Annakokáért én mellé állván, megölém õtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az õ fején vala, és az aranypereczet, mely az õ karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.
Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, akik õ vele valának.
2 Sám. 3,31., 1 Móz. 37,29.
És nagy zokogással sírának, és bõjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az õ fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.
1 Sám. 31,13.
És monda Dávid az ifjúnak, aki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.
Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?
1 Sám. 24,6., 1 Sám. 24,7., 1 Sám. 26,9.
És szólíta Dávid egyet az õ szolgái közül, kinek monda: Jõjj elõ és öld meg õt. Ki általüté azt, és meghala.
2 Sám. 4,12.
És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.
2 Sám. 1,10.
És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az õ fián,
2 Sám. 1,19., 2 Sám. 1,27.
És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
1 Sám. 31,3.
Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hõsök!
Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.
1 Sám. 27,3., 1 Sám. 27,5., Mik. 1,10.
Gilboa hegyei, se harmat, se esõ ti reátok ne szálljon, és mezõtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erõs vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.
2 Sám. 1,6., 1 Sám. 10,1.
A megöletteknek vérétõl és a hõsöknek kövérétõl Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.
1 Sám. 14,13.
Sault és Jonathánt, akik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erõsebbek valának.
1 Sám. 20,2.
Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörûen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.
Oh, hogy elhullottak a hõsök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!
Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
1 Sám. 18,1., 1 Sám. 20,41., 1 Sám. 23,16., 1 Sám. 23,17.
Oh, hogy elhullottak a hõsök! És elvesztek a hadi szerszámok!