SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE, 14 Fejezet

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.

Észrevevén Joáb, Sérujának fia, hogy akirálynak szíve vágyakozik Absolon után,
2 Sám. 8,16.
Elkülde Joáb Tékoa városába, és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserûséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.
És menj be akirályhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.
Szóla azért a Tékoabeli asszony akirálynak, minekutána arczczal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!
És monda néki akirály: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.
És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezõn, és mivel nem vala senki, aki õket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.
És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az õ testvérének gyilkosát, hadd öljük meg õt az õ testvérének lelkéért, akit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani akicsiny szikrácskát, a mely nékem megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.
Monda azért akirály az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felõl.
Felele pedig a Tékoából való asszony akirálynak: Uram király, én rajtam legyen a bûn súlya és az én atyámnak házán, de akirály és az õ trónja ártatlan leszen.
Monda erre akirály: aki te ellened szól, hozd ide elõmbe, és többé nem fog illetni téged.
Akkor õ monda: Emlékezzék meg kérlek, akirály az Úrról, a te Istenedrõl: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele akirály: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.
1 Sám. 14,45.
És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, akirálynak; és õ monda: Szólj.
Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel akirály ezt a szót szólotta, mintegy maga is bûnös), hogy akirály azt, akit eltaszított magától, nem hívatja vissza?
Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhetõ, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve elõtte az eltaszított sem.
Zsolt. 89,49.
Most annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék akirálynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettõl; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek akirálylyal, hátha megteszi akirály, amit az õ szolgálóleánya mond.
Igen, meghallgatja akirály, és megszabadítja az õ szolgálóleányát annak kezébõl, aki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségébõl.
Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, akirálynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, akirály, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled.
2 Sám. 19,27.
És felelvén akirály, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, amit tõled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, akirály, kérlek!
És monda akirály: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze van-é veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, amit az én uram, akirály szól; mert a te szolgád Joáb hagyta ezt nékem, és mindezeket a szókat õ adta a te szolgálóleányodnak szájába.
1 Móz. 42,15., 2 Sám. 14,1., 2 Sám. 14,2.
Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van.
Akkor monda akirály Joábnak: Ímé megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza az én fiamat, Absolont.
És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné akirálynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem elõtted; mert az õ szolgájának beszédét megcselekedte akirály.
Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.
2 Sám. 13,37.
És monda akirály: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az õ házába, és akirálynak orczáját nem láthatá.
Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetõtõl fogva talpig õ benne semmi hiba nem vala.
És mikor a fejét megnyiratja (mert minden esztendõben megnyiratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyiratja le), az õ fejének haja nyom vala kétszáz siklust akirályi mérték szerint.
Lõn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetû asszony vala.
Két esztendõt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de akirálynak színét még nem látta.
Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy õt akirályhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de õ még sem akart elmenni.
Monda azért az õ szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az õ árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tûzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tûzzel.
Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az õ házába, és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tûzzel?
Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jõjj, hogy akirályhoz küldjelek, hogy ezt mondjad néki: Mi szükség volt hazajõnöm Gessurból? Jobb volna most is nékem ott lennem. Most azért szeretném akirály arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.
Elméne azért Joáb akirályhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá akirály Absolont, és elméne akirályhoz, és fejet hajtván akirály elõtt, arczczal a földre borula. És megcsókolá akirály Absolont.